Én, az isteni Augustus, hű katonáimmal megvédelmeztem a köztársaságot a lázadóktól és minden ellenséges nép betöréseitől. Megszilárdítottam a birodalom egységét, szerveztem ünnepi játékokat Mars és Minerva tiszteletére és új területekkel gyarapítottam a birodalmat. Azonban mindenzt csak a bátor és erényes római katonák segítségével tudtam véghezvinni. Katonái nélkül a birodalom mit sem érne. Volt alkalmam megtapasztalni a rettenthetetlen triariusok bátorságát és kitartását, a princepsek leleményességét és a hastatusok ember feletti erejét. Kiváló tribunusaimra támaszkodva a hadsereggel sorra értem el sikereimet, melyekért a jutalom -úgy hiszem- nem maradt el.  Íme, most, hogy Cicero halála után újra sikerült nyugalmat teremtenem a köztársaságban, hazaeresztettem hű katonáimat provinciáikba, hogy ott is növeljék a birodalom és a hadsereg jó hírét, és támaszai lehessenek a polgárok körében is a Római Birodalomnak. Én, Augustus így látom ezt jónak, s a kegyes istenek is örülnek, látván a birodalom virágzását. Legyetek áldottak, római katonák, s ne felejtsétek, hogy a köztársaság megbecsülése mindig övezni fog benneteket, mert így akartam én, a köztársaság legfőbb támasza,

Augustus Caesar.